SZTE ÁOK Onko

6725 Szeged, Semmelweis u. 8.

Központi telefonszám: 

+36 62 544-000 

 

 

Igazgató:

Dr. Sepp Róbert D.Sc. tanszékvezető egyetemi docens

Bemutatkozás

A II. számú Belgyógyászati Klinika fennállásának 50 éve alatt meglehetősen "viharos" körülmények között mőködött. A kolozsvári egyetem orvosi fakultása az I. Világháború elvesztését 1919-ben Budapestre, majd 1920-ban költözött Szegedre. A belgyógyászat a mai I. számú Belgyógyászati Klinika épületét 1933-ban kapta meg, míg a II. számú Belgyógyászati Klinika mai helyén a Bőrgyógyászati Klinika helyezkedett el.

1950-ben az Egészségügyi Minisztérium utasítására megalakultak a II. számú klinikák, így Szegeden is a II. számú Sebészeti és II. számú Belgyógyászati Klinika. A II. számú Belgyógyászati Klinika a Kórház (Rókusi) Belosztályának 2-3 kórtermét kapta meg és ott kezdte meg gyógyító és oktató tevékenységét - Dr. Czoniczer Gábor professzor vezetésével.

1951-ben, látva a klinika sanyarú körülményeit, Ratkó Anna miniszter elrendelte a klinika átköltöztetését a Bőrgyógyászati Klinika harmadik és fél-második emeletére. A kezdeti nehézségek és súrlódások után a "társbérlet"-et mindkét részről elfogadva igen jó és példás kapcsolat alakult ki a két "összezárt" intézet között.

Az 1956-os események kapcsán az idősebb oktatók távoztak a klinikáról, ezért Budapestről Dr. Szigeti István adjunktus (majd docens) került Szegedre. Czoniczer professzorral együtt kiváló klinikus volt, s mindketten a belgyógyászati diagnosztika oktatását magas szinten mővelték (Czoniczer-jegyzet ma is a diagnosztikai tanulmányok alapja). 1957-ben Czoniczer professzor is külföldre távozott, ekkor a megbízott vezető Dr. Szigeti István lett.

1958-ban Dr. Julesz Miklóst nevezték ki a II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatójának, aki 1959-ben átment az I. számú Belgyógyászati Klinikára. Ettől kezdve - 1960-ig, Budapestre távozásáig - újból Dr. Szigeti vezette a klinikát.

1961-ben Dr. Földi Mihály lett a klinika igazgatója és 1969-ben történt távozásáig vezette azt. 1970-1973-ig Dr. Varró Vince irányította a klinikát, ekkor került ő át az I. számú Belgyógyászati Klinikára, s onnan Dr. Cserháti István nyert kinevezést. ő volt a II. számú Belgyógyászati Klinika tanszékvezető professzora 1986-ban bekövetkezett tragikus, hirtelen haláláig. Cserháti professzor fő érdeklődési területe a hematológia volt. ő szervezte meg az igen jól felszerelt és még ma is kiválóan mőködő osztályt, valamint a hematológiai ambulanciát, amelyek egész Dél-magyarország magas szintő ellátását biztosítja. E területen végzett sokrétő tudományos munka eredménye azt itt dolgozók több kandidátusi, akadémiai doktori disszertációja és habilitatiója lett. Cserháti Professzor maga is kiemelkedő tudományos eredményeket ért el, főleg a thrombopoetin felfedezése és kutatása terén. Kiemelkedő kollégája és társprofesszora volt a szintén tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt Dr. Krizsa Ferenc professzor. Kiváló klinika építő és szervező készsége jó alapot szolgáltatott a mai struktúrához. 1985-ban Cserháti professzort az Egyetem Rektorává is kinevezték.

Utódjaként 1987-től 2002-ig a klinika igazgatója Dr. Csanády Miklós professzor volt. A hematológiai osztály és kutatómunka fejlődésével egyidőben látványosan fejlődött a kardiológiai osztály, ambulancia és kutatómunka is. 1973-ban Dr. Csanády Miklós még adjunktusként megszervezte a Kardiológiai Osztályt a Klinikán. A magas szintő klinikai munkával nemcsak helyi, hanem regionális igényeket is kielégít. Amit a hematológiára mondtunk az áll a kardiológiai munkacsoportra: több kandidátusi, doktori értekezés és habilitatio keletkezett a tagok munkájaként. A "profil osztályok" mőködésén kívül a klinika mindvégig részt vett a város általános belgyógyászati betegeinek ellátásában is, valamint természetesen a belgyógyászat oktatásában. Az Általános Belgyógyászati Osztály dolgozói és vezetői közül ki kell emelnünk Tényi Mária professzornőt és Maurer Mária Klinikai főorvost, akik mindvégig nagyon sokat tettek a „belbetegek” optimális ellátása és a belgyógyászat oktatása terén.

A sok "vezető-váltás" egyben "profil-váltást" is eredményezett. Czoniczer professzor az általános belgyógyászatot mővelte, Julesz professzor idejében endokrinológiai betegek kerültek a "speciális" osztályra. Földi professzor kutató munkája a nyirokkeringési zavarok és vesebetegségek vizsgálatára irányult és ebben a klinikai oktatói is nagy számban vettek részt. Varró professzor gastro-enterológiai elkötelezettsége nyomán korszerően mőködő specialis osztály és igen kiterjedt ilyen irányú kutatómunka folyt a klinikán. Ezt követően alakult ki a Klinika két fő betegellátó és kutatási profilja, a hematológia és a kardiológia.

2002-től a Klinikát jelenlegi vezetője, Forster Tamás professzor irányítja.

INVAZÍV KARDIOLÓGIAI RÉSZLEG

6725 Szeged, Semmelweis u. 8.

Titkárság tel/fax : 62/544-915
Betegfelvétel: 62/342-231
Laboratórium : 62/546-497
Osztály : 62/545-473
Porta : 545-444

SZÍVSEBÉSZETI OSZTÁLY

6725 Szeged, Semmelweis u. 8.

Titkárság: 06 62 545 483, Fax: 06 62 544 563
E-mai:

'B' Részleg - Belgyógyászati Osztály

6725 Szeged, Semmelweis u. 6.

Tel/fax: 06 62 561 325

Kardiológiai Szakrendelés

6722 Szeged, Tisza L. krt. 97.

Tel: 06 62 574 442/321; 06 62 574 449
Fax: 06 62 574 409 

Elektrofiziológia-Aritmológia

6725 Szeged, Semmelweis u.8., Tel:

(62) 341-559, Fax: (62) 342-538