header

6725 Szeged, Semmelweis utca 6.
Intézetvezető: Prof. Dr. Varga Endre
Tanszékvezető egyetemi tanár
az orvostudomány kandidátusa

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Varga Endre a traumatológiai klinika élén

Szeged - Nemzetközileg elismert klinikai és kutatóközpontként szeretné látni a szegedi traumatológiai klinikát Varga Endre, az új tanszékvezető. Hogy oktatóközpontként ezt már sikerült elérni, jórészt az ő érdeme. Amerikai és kanadai mintára alakítaná át az ellátást, amely a felépülő SBO-val és modernizálódó feltételekkel az eddigihez képest teljesen új szemléletet igényel.

A klinikán belül százszázalékos támogatást élvezett pályázata, a tanári testületben, végül az orvoskaron is tartózkodás és ellenszavazat nélkül választották meg a traumatológiai klinika vezető posztjára Varga Endre professzort. Az 56 éves baleseti sebész 1981-ben végzett Szegeden, azóta is itt dolgozik, csupán külföldi tanulmányai miatt szakította meg ezt időnként. Nagy szerepe volt abban, hogy a klinika nemzetközi oktatóközponttá váljon, egy éve pedig a Magyar Trauma Társaság elnöke is. Személyében tehát olyan vezetőt kapott a szegedi egészségügy, akit nem csupán helyben, hanem országosan és nemzetközileg is elismernek.

VargaEndre

– Jó pár nagy kihívás van előttünk – fogalmazott Varga professzor. – Az épülő új, korszerű sürgősségi központba érkezik majd az összes, életmentő beavatkozást igénylő beteg, akiknek átlagosan 40 százaléka a statisztikák szerint baleseti eredetű sérülést szenved. Őket a közeljövőben megvalósuló beruházásokat követően több multifunkcionális, magas szintű igényeket is kielégítő műtőkben tudjuk majd fogadni. Ez hatalmas előrelépés az ellátás színvonalában, ugyanakkor az egész rendszer az eddigiekhez képest más típusú együttműködést kíván a szakmáktól. Kommunikatívabb team munkára lesz szükség. Az új vezető az oktatásban is jelentős változtatásokat tervez. – Nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni a gyakorlati képzésre, hiszen a szakmánkban az idő kulcsfontosságú.

Márpedig ha nincsenek begyakorolva a nehéz helyzetek, élesben sokkal nehezebben megy minden. Az állandó tréningekre az épülő Skill Központ biztosít majd lehetőséget. Emellett szeretném, ha a szegedi klinika csatlakozna az Európai Trauma Regiszterhez, amely minden súlyos sérült adatát nemzetközi bázisba viszi. Az elért eredmények így összehasonlíthatóvá válnak, meg tudjuk határozni helyünket a világban, illetve a tapasztalatok alapján javulni tudunk azokon a területeken, ahol ez szükséges. Kutatások terén is nemzetközi vonalon erősítené a szegedi klinikát Varga Endre.

– Jelenleg az AO nemzetközi sebészi munkacsoport tagjai vagyunk. A célom, hogy ugyanolyan szintű kutatóközpont is legyünk, mint amit oktatóközpontként már sikerült elérnünk.

Kelet-Európában ez még senkinek nem sikerült. Nemzetközi kongresszust is szervezünk, mert fontosnak tartom, hogy jegyezzék Szegedet, tudják, hogy orvosainkra bárhol számíthatnak.

A tanszékvezető professzor tisztában van vele: a baleseti sebészet mindig a figyelem középpontjában van. – Ez a tevékenység jelenti az egészségügyi rendszer hadrafoghatóságát. Ha a betegek látják, hogy jól működnek itt a dolgok, bizalmuk lesz az egész intézmény iránt. Ezért is van nagy felelősség rajtunk. Ráadásul az egész rendszernek kell jól működnie, néhány sztársebész nem tudja elvinni a hátán a klinikát. Szeretném, ha olyan rendszer jönne létre Szegeden, ami Kanadában és az Egyesült Államokban már jól bevált. Rengeteg harc, fájdalom és könny lesz, ez biztos. De az is, hogy a végcél jó.

egyetem01
szte tik